HanGerilla Industry
Remekül sikerült a Gyár Fesztiválon a koncertünk! Mindenkinek köszönet aki ott volt, vagy ott szeretett volna lenni. :)
A koncertről készült képek megtalálhatóak a Képek menüpont alatt!
A fesztiválról
Még több a Gyárban
Idén több újdonsággal is készülnek a szervezők. A tavalyi évekhez hasonlóan ismét a jobbnál jobb koncertek és az extrém sportok jelentik a három napos buli kohéziós erejét, ám az idei Gyáron nagyobb teret kap a vizualitás is. A BMX, a triál, a skate és gördeszka versenyek és bemutatók mellett augusztus 5 – 7. között bemutathatják filmjeiket helyi fiatal filmesek. Fotósok, filmesek, visual alkotók kiállításai bemutatói lesznek a harmadik alap pillére a 2010-es Gyár Fesztiválnak.
A zöld Gyár
A környezetvédelem, a tudatos élet fontos szerepet játszik idén a Gyárban. A zöldülés jelei lassan láthatók lesznek, hiszen lesz Zöld színpad, illetve a fejlesztéseknek köszönhetően a fesztivál bővül egy Civil Parkkal, ahol a fesztivál ideje alatt bemutatkozhatnak a különböző természet-, és környezetvédő szervezetek. A zöldülés azonban ennyiben nem merül ki, hiszen környezeti innovációs kiállítás és zöld kalandpark is a tudatos környezetvédelemre igyekszik felhívni majd a fiatalok figyelmét. A tudatosságért jutalom is jár majd, s aki kerékpárral érkezik a fesztiválra, annak drót szamarát biztonságos helyen parkoltatják, a buli idejére. Ezen túl a régi, már nem használt, nyugdíjazott telefonokat is gyűjtik majd a helyszínen, hiszen a veszélyes hulladéknak számító készülékeket is szelektíven jobb összegyűjteni.
Egy ilyen fesztivált, mint a Gyár Fesztivál, kár kihagyni. Minden lesz, ami egy igazi underground partyhoz kell, ráadásul három napig. A legfontosabb újdonság az augusztusi vasgyári partyval kapcsolatban viszont az, hogy idén már lehet elővételben is bérletet váltani. Elővételben július 5. és július 31. között 2900 forint a bérlet, azt követően 3500 forint. A napijegyek 1500 forintba kerülnek majd a fesztiválra.